Az élet vállalása, továbbadása nem egy kedves kis jó szándékú javaslatocska, hanem Isten első s így legfontosabb parancsa, mely ellen nagyon gyakran vét a huszonegyedik század embere. Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy az Ő isteni öröme a mi örömünk legyen, ezért az életadás örömét nagylelkűen megosztotta velünk, és azt akarja, hogy a létezés örömét bátran megosszuk gyermekeinkkel, unokáinkkal, az utánunk jövő generációkkal.

Az első állomásnál nézzek magamba, hogy mennyire készültem fel az élet vállalására. Tudatosan vállalom, vállaltam-e a gyermekáldást? Másoknak milyen tanácsot adok ezen a téren? Szolgálom-e környezetemben a megfogant, kibontakozó életet? Mint felnőtt ember, nevelő, pedagógus jó szándékkal tanítom, nevelem a kisebbeket? Mit tanulhatnak a szavaimból, a tetteimből a fiatalok, a gyermekek?

Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, az édesapákért, az édesanyákért imádkozunk. Add, hogy bátran, örömmel lépjenek a parancsolatod útjára, és benned bízó lélekkel vállalják legszebb ajándékodat, az élet befogadásának és szolgálatának a csodáját. Imádkozunk minden felnőttért, de különösen a tanárokért, a nevelőkért, segítsd meg őket, hogy az emberiség szellemi, lelki kincseit alázattal meg tudják osztani a fel- növekvő nemzedékekkel.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádkozunk: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.